Rendezvényszervezés


Hívja meg ügyfeleit, partnereit, vagy munkatársait egy felejthetetlen napra Farkashegyre!

A MÁV Repülőklub az elmúlt évek folyamán több nagysikerű rendezvénynek adott helyet illetve bonyolított le a Farkashegyi Repülőtéren. Besenyi Péter Farkashegyen

A rendezvényeket olyan nagy presztízsű cégek megbízásából szerveztük, mint a Matáv, MatávCom, SKF, Compaq majd Hewlett-Packard. E nagy cégek mellett több kisebb társaság, rendezvényszervező iroda megbízásából is dolgoztunk.

Egyes esetekben alapvetően szakmai rendezvényeknek biztosítottunk helyszínt, és ehhez kapcsolódtunk repülős programmal, sétarepüléssel (SKF Nyári Egyetem, Compaq dealer nap) máskor sportrendezvényt (HP focikupa) gazdagítottunk a vendégek megrepültetésével, vagy kimondottan repülőnapot szerveztünk (MatávCom családi nap)

Rendezvényeinken egyesületünk biztosítja a repülések szakszerű és biztonságos lebonyolítását és az ehhez szükséges személyzetet valamint technikai eszközöket. Amennyiben a rendezvény a program jellege, vagy a résztvevők száma miatt nyilvános repülő rendezvénynek minősül, az egyesület intézi a szükséges hatósági engedélyek beszerzését. Egyesületünk vállalja ennek szakmai felelősségét, mindazonáltal a repülési üzemen és a sportrepülésben mint veszélyes üzemen minden vendégünk a saját felelősségére vesz részt.

Az utasrepültetésen túlmenően vállaljuk repülő bemutató szervezését is. Példa erre Besenyei Péter motoros műrepülő bemutatója vagy egy Boeing 737-es alacsony áthúzása.

A földi programokhoz biztosítjuk a helyszínt és infrastruktúrát, így a klubház, a mosdók, szükség szerint a konyha és az étkező, valamint néhány szoba használatát, víz és elektromos áram vételi lehetőségét a meglévő kapacitás erejéig.
A földi programok szervezésébe lehetőség szerint nem kívánunk belefolyni, csak az egyeztetés és az infrastruktúra biztosítása szintjén. Szükség esetén erre profi rendezvényszervező céget vonunk be.

A repülőtér alkalmas nagy helyigényű szabadtéri rendezvények lebonyolítására akár úgy is, hogy maga a repülés csak kiegészítője a főprogramnak. Nagy létszámú rendezvény esetén a földi szervezőtől várjuk el a közönség kiszolgálását (étkezés, wc konténerek) valamint a repülés biztosításán túlmenően a rendfenntartás lehetőségét (rendőr és biztonsági szolgálat, orvosi vagy mentő jelenlét). Mindazonáltal szükség esetén természetesen vállaljuk ezek biztosítását is.

Idézet az egyik rendezvényünk utáni levélből:
    "Szeretném megköszönni, hogy egy ilyen remek rendezvényt sikerült összehozni. Én elég sok ügyfélnapon voltam már szervezőként jelen, de ennyi kérés-kérdés nélküli köszönetet még sose hallottam ügyfelektől, mint amit szombaton személyesen, vagy amit azóta e-mailekben kaptam. Mindenki tele élményekkel ment haza, és azt gondolom, hogy jó egyensúlyban voltak a felnőtteknek szóló és a gyerekeket is lekötő programok, amiért a szülők talán még hálásabbak is voltak...
Erik, kérlek, tolmácsold a Repülőklub felé is a köszönő szavakat, azt gondolom, hogy a lazának tűnő csapat nagyon is komolyan vette a feladatát és a legkisebb hiba nélkül teljesített a nap folyamán, ami nagyban hozzájárult a vendégeink élményéhez.
Örülök, hogy partnerek lehettünk egy ilyen ügyfélnap létrehozásában.
Még egyszer köszönöm a professzionális munkát Mindenkinek!
Zs.Sándor"

További információ: Porcsalmy Zoltán porcsalmy.z@axelero.hu 0630-9448-777